MŰSORFÜZET 2026/2027-ES ÉVAD
LIPICS ZSOLT igazgató, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Jászai Mari-díjas színművész Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a Pécsi Nemzeti Színház 2026/2027-es évadát ismét együtt nyithatjuk meg Önökkel. Egy újabb igazgatói ciklus kezdetén állva szeretném megerősíteni: töretlen lelkesedéssel, elhivatottsággal és hittel folytatom Társulatommal a közös munkát. Színházunk továbbra is egy kiváló, profi csapatra épít – olyan művészekre és alkotókra, akik szenvedéllyel és magas szakmai színvonalon dolgoznak azért, hogy minden este valódi élményt nyújthassunk. Célunk változatlan: gazdag, sokszínű repertoár, amely minden műfaji igényt igyekszik kielégíteni, legyen szó klasszikus vagy kortárs darabokról, zenés produkciókról vagy prózai előadásokról. Kínálatunk reményeim szerint sok érzelmi és intellektuális kalandot rejt magában, de a műfaji sokszínűség ellenére egyben minden előadásunk megegyezik majd, s ez a minőség. Nem véletlenül választottam, és tartom évadról évadra szem előtt a kezdeti szlogenünket: Minőség minden műfajban. Hiszem, hogy a színház igazi ereje a közönségében rejlik. Önök jelentik számunkra a legfontosabb pillért, az inspirációt és a visszajelzést, amely nélkül mindaz, amit létrehozunk, nem lehetne teljes. Színházunk egyre növekvő nézettségi mutatói, a lelkes Közönségdíj szavazás, a nézői vélemények írásban, szóban, mind arra engednek következtetni, hogy a közös úton bátran haladhatunk előre. Mindig tartogatunk persze egy kis meglepetést is, hiszen az állandó megbízható minőségnél már csak a változatosság inspirál és gyönyörködtet jobban. Köszönjük, hogy velünk tartanak az új kalandokban, és örülünk, ha az elkövetkező évadban is együtt élhetjük át estéről estére a színház varázsát. Kedves Közönségünk!
PÉTERFFY ATTILA Pécs polgármestere köszöntsük együtt a Pécsi Nemzeti Színház 2026/2027-es évadát! Az idei évad műsora ismét megerősít bennünket abban, hogy Pécs színháza nem csupán kulturális intézmény, hanem közös történeteink egyik legfontosabb helyszíne. Egy olyan tér, ahol a klasszikusok időtálló kérdései és a kortárs alkotások friss gondolatai egyszerre szólítanak meg bennünket. A most következő évadban a nagyszínpadon a magyar és az egyetemes irodalom nagy művei – Az ember tragédiájától a Pillangókisasszonyig – éppúgy helyet kapnak, mint egy izgalmas ősbemutató, vagy a tánc nyelvén megszólaló történetek. A kamaraszínpad előadásai pedig a személyesebb, olykor játékos, máskor elgondolkodtató emberi helyzeteket hozzák közelebb. Külön öröm, hogy a legfiatalabbakat is megszólítja az évad, a mesék világa ebben az évadban is beköltözik a színház falai közé. Emlékeztetve minket arra, hogy a színház iránti szeretet a gyermekkorban kezdődik. A színház mindenkié – közös élmény, közös gondolkodás, közös jelenlét. Találkozzunk a Pécsi Nemzeti Színházban a 2026/2027-es évadban is! Kedves pécsi színházszerető közönség,
BENDE ISTVÁN énekkari tag BERGOVECZ DÁVID énekkari tag BÓDIS ZSUZSANNA énekkari tag BENYOVSZKY TAMÁS énekkari tag BAYER FRUZSINA színművész BALASKÓ BENCE színművész BARTUS BERCI színművész BIRI GÁBOR énekkari tag BÓKAI ZOLTÁN zenei vezető, karmester BERA MÁRK színművész BUKSZÁR MÁRTA énekmester Örökös tag DARABONT MIKOLD színművész Jászai Mari-díjas TÁRSULAT 2026/2027
FÜSTI MOLNÁR ÉVA színművész Jászai Mari-díjas, Örökös tag GYÖRFI ANNA színművész HORVÁTH JUDIT korrepetitor Örökös tag JÓZSA RICHÁRD színművész JUHÁSZ BENCE színművész HARKA MÁTÉ énekkari tag ILLÉS ALEXA színművész GYŐRFI ISTVÁN operaénekes GÖTZ ATTILA színművész DUROVICS GÉZA énekkari tag FERTÁLY KATALIN énekkari tag DÉKÁNY DOMINIK énekkari tag KÁLLAI GERGELY színművész KOCSÁR BALÁZS operaigazgató, karmester Érdemes és Kiváló művész
STAURÓCZKY ÉVA színművész LAKLÓTH ALADÁR színművész Jászai Mari-díjas PACZÁRINÉ KOVÁCS MELINDA énekkari tag KÖLES FERENC színművész Jászai Mari-díjas NÉMETH JÁNOS színművész Örökös tag SÁRKÖZI EDINA énekkari tag STENCZER BÉLA színművész Örökös tag LIPICS ZSOLT igazgató, színművész Jászai Mari-díjas RUBIND PÉTER énekkari tag SÓLYOM KATALIN színművész Jászai Mari-díjas, Örökös tag STUBENDEK KATALIN színművész SZABÓ ERIKA énekkari tag TAKARÓ KRISTÓF színművész SZÉLL HORVÁTH LAJOS színművész
TÓTH ZOLTÁN drámapedagógus rendező VAJDA ZSÓFIA énekkari tag VERMES TIMEA operaénekes TÓTH ANDRÁS ERNŐ színművész URBÁN TIBOR színművész UHRIK TEODÓRA Kossuth-díjas táncművész Nemzet Művésze Érdemes művész, Örökös tag VÁRADI MARIANNA operaénekes VÁRI ÉVA Kossuth-díjas színművész Érdemes és Kiváló művész Örökös tag VLASITS BARBARA színművész XANTUS BARBARA színművész UNGER PÁLMA színművész Örökös tag VARGA ORSOLYA énekkari tag VIDÁKOVICS SZLÁVEN művészeti vezető színművész, rendező TÁRSULAT
ŐSBEMUTATÓ BEMUTATÓK NAGYSZÍNHÁZ DALJÁTÉK GYERMEKEKNEK ÉS FELNŐTTEKNEK KÉT FELVONÁSBAN Tóth Péter ÁRGYÉLUS KIRÁLYFI Bemutató: 2026. szeptember 6. vasárnap 17.00 DRÁMA KÉT FELVONÁSBAN Móricz Zsigmond NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL Bemutató: 2026. szeptember 19. szombat 19.00 OPERA HÁROM FELVONÁSBAN, OLASZ NYELVEN - MAGYAR FELIRATTAL Giacomo Puccini PILLANGÓKISASSZONY Bemutató: 2026. október 10. szombat 19.00 TÁNCELŐADÁS KÉT FELVONÁSBAN ZENÉS DRÁMA KÉT FELVONÁSBAN Pécsi Balett DRAKULA Mihail Bulgakov | színpadra írta: Orbán János Dénes A MESTER ÉS MARGARITA Bemutató: 2026. november 28. szombat 19.00 Bemutató: 2027. március 6. szombat 19.00 OPERETT KÉT FELVONÁSBAN Ábrahám Pál – Szilágyi László – Kellér Dezső – Harmath Imre 3:1 A SZERELEM JAVÁRA Bemutató: 2026. december 12. szombat 19.00 DRÁMAI KÖLTEMÉNY KÉT FELVONÁSBAN Madách Imre AZ EMBER TRAGÉDIÁJA Bemutató: 2026. október 24. szombat 19.00
ŐSBEMUTATÓ ZENÉS PÁRKAPCSOLATI KAMARAJÁTÉK EGY RÉSZBEN Szücs Zoltán RANDI BÁR minden este lehet az első KOMÉDIA KÉT RÉSZBEN Ray Cooney PÁRATLAN PÁROS Bemutató: 2026. október 3. szombat 19.00 ROMANTIKUS ZENÉS VÍGJÁTÉK KÉT RÉSZBEN Stan Daniels – Bernard Slade JÖVŐRE, VELED, ITT! Bemutató: 2026. november 7. szombat 19.00 ABSZURD KOMÉDIA SZÜNET NÉLKÜL FETEKE KOMÉDIA KÉT RÉSZBEN Werner Schwab ELNÖKNŐK John Updike – Tasnádi István AZ EASTWICKI BOSZORKÁNYOK Bemutató: 2027. január 16. szombat 19.00 Bemutató: 2027. február 20. szombat 19.00 MESEJÁTÉK EGY RÉSZBEN Arany László FEHÉRLÓFIA Bemutató: 2027. április 17. szombat 19.00 Bemutató: 2027. április 3. szombat 19.00 2026/2027-es évad N. SZABÓ SÁNDOR TEREM KAMARASZÍNHÁZ
A mese ismerős: színhelye az idilli Pomedória és az ördögi Zordánia, ahol minden pont olyan, mint Pomedóriában, csak fordítva; mondhatni jin és jang, így teljes a világ. A bűverős zordán boszorkánykirálynő, Mortadella bosszút esküszik, amiért nem hívták meg Szaváriusz király fiainak lakodalmára, és hollóvá varázsolt rabszolganőit rákényszeríti, hogy dézsmálják Pomedória kincsét, legfontosabb bevételi forrását, az aranyalmát. Hanem a legkisebb királyfi, a nősüléstől eddig tartózkodó Árgyélus elfogja a főhollót, miáltal megtörik a gonosz varázs, a tolvaj madár legott visszaváltozik szépséges leánnyá… „A zenei gondolkodásunk, a szépre, a harmóniára való igényünk ma is erős, sőt talán erősebb, mint valaha. A komponáláskor egy tündér- világ lebegett a szemem előtt, így ehhez illő zenei kifejezéseket kerestem. És, ha úgy éreztem, hogy egy-egy karaktert Mozart Varázsfuvolája idéz meg a legjobban, vagy ha egy másikat a blues és a népdal, akkor nem restelltem a kitaposott úton járni. Rövid számokból építkező dallamos, de helyenként nagyon is drámai zenét kívántam írni, mely különböző karaktereket, zenei stílusokat vonultat fel.” – így szól a zeneszerző, Tóth Péter ajánlása. Ezekkel a kiváló energiákkal szeretnénk a pécsi közönség ezirányú ízlésvilágát kielégíteni, illetve az ifjúság részére nevelő szándékkal lenni. Az előadás különleges látványvilága és a rendezés varázslatossága garantált a tavaly bemutatott Hamupipőke című zenés mesejáték kiváló alkotói: Vanja Ciraj jelmeztervező, Horesnyi Balázs díszlettervező és Nina Kleflin rendező munkája nyomán. Tóth Péter ÁRGYÉLUS KIRÁLYFI Rendező: Nina Kleflin DALJÁTÉK GYERMEKEKNEK ÉS FELNŐTTEKNEK KÉT FELVONÁSBAN NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2026. SZEPTEMBER 6. Az előadást 6 éves kortól ajánljuk! Az előadás a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg. A produkció szerzői jogait a Proscenium Szerzői Ügynökség képviseli.
DRÁMA KÉT FELVONÁSBAN NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2026. SZEPTEMBER 19. A darab a Nyírségben játszódik, egy karakteres népi kultúrát képviselő tájegységen, melynek megidézése zenében és néptáncban elengedhetetlen eleme az előadásnak. Móricz otthona ez a világ, hiszen ő is Tiszacsécsén született. Letűnt világot idéz a duhajkodó, ifjú földesúr és feleségének története, de van benne valami múlhatatlanul eleven, aminek ma is lehetetlen ellenállni. A bemutatóval célunk megismertetni a mai fiatalokat a klasszikus magyar irodalommal és persze az idősebb generációt sem elfelejtve, egy szórakoztató előadást létrehozni. Az előadásban végig autentikus, élő magyar népzene szól majd, amelyen keresztül remélhetőleg kedvet kapnak arra a mai online világban élő fiatalok, hogy kicsit visszakanyarodjanak a gyöke- reikhez, erre szolgál a népzene mellett a néptánc is. A koreográ- fiák szintén autentikus néptáncra épülnek. Ennek az irodalmi és teátrumi divatokon túlmutató dzsentritörténetnek a megírásához az író első felesége és annak nagynénjei szolgáltak modellül. A cselekmény, a híres építész, Kós Károlynál tett 1914-es farsangi látogatásra épül. Témája, ábrázolásmódja üde, idilli színfoltja ennek a korszaknak és az író bölcs derűjét, a férfi-nő kapcsolat évődő, játékos oldalát, a házastársi pozícióharc rivalizáló erőpróbáját a kellő távolságtartással mutatja be. Ismerős a mulató, duhaj ifjú földesúr figurája, aki háromnapos ünneppel üli meg a neve napját, és akivel már a cigányzenészek sem bírják az iramot ‒ van benne valami múlhatatlanul eleven, aminek ma is lehetetlen ellenállni. A színdarab legfontosabb szereplője a muzsika. Volt persze ennek a kornak visszája is, de az író ezúttal a derűs oldalát nézi ennek az időnek: alakokat ábrázol, férfiakat, nőket, öregeket, fiatalokat, akiket mosolyogva forgat egy kis családi komplikáció kacsalábán. Móricz Zsigmond NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL Rendező: Kis Domonkos Márk Jászai Mari-díjas
OPERA HÁROM FELVONÁSBAN OLASZ NYELVEN — MAGYAR FELIRATTAL Juronics Tamás Szegeden már megrendezte a Pillangókisasszonyt, az előadást óriási siker övezte. Nagy örömünkre elvállalta felkérésünket, hogy Pécsett is sikerre vihessük rendezésében Puccini romantikus remekművét. Ez a szerző hatodik operája, mely felkavaró zenei mélységgel mutatja be hőseinek érzelemvilágát, a kön�- nyed játékosság állapotától, az elragadtatott szerelmen keresztül, a hősies kitartáson át, a vad fájdalomig. Érett szerző tökéletesre csiszolt alkotása a Pillangókisasszony, amely a távol-keleti hangzásvilág zenei fűszereit rafináltan hangszerelt zenekari anyagba rejti. Puccini harmadik együttműködése a Giacosa-Illica szövegíró párossal a Bohémélet és a Tosca után az operairodalom újabb remekművét hozta létre az utókor számára, amelynek hallgatóira gyakorolt hatása 120 év távlatából sem veszített erejéből. Ahogy a rendező fogalmaz: „Puccini nagyon értett a színpad nyelvéhez. Nem is tudnék más olyan szerzőt mondani, akinél a zene és a szöveg ennyire egymást szolgálja, és nem válik külön formává. Az adott egységeket, áriákat nem zenei formákhoz köti, hanem egy nagy drámai folyamot hoz létre belőle. Ezáltal nagyon színpadra való lesz az egész, ugyanakkor épp emiatt nem kifejezetten „rendezőbarátak” az operái, hiszen a színpadi események kötöttek. Azt gondolom, a rendező dolga az, hogy életre keltse, igazságot adjon ezeknek a soroknak, dallamoknak. Egyfajta valóságlétrehozás az, amit így közösen teszünk, ezt szeretnénk elérni a játékkal. Mindamellett az egész alapvetően egy absztrakció, mivel japán és amerikai emberek olaszul énekelnek szövegeket, mégis, ha nézi az ember, valóságként tudja megélni azt, ami a színpadon történik.” A produkció létrehozása tehát komoly szakmai összefogást igényel, a társulatot óriási kihívás elé állítja, miközben a fejlődés lehetősége is tálcán kínált mindannyiunk számára. Giacomo Puccini PILLANGÓKISASSZONY Rendező: Juronics Tamás Kossuth-díjas, Érdemes művész NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2026. OKTÓBER 10. Az előadás a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.
DRÁMAI KÖLTEMÉNY KÉT FELVONÁSBAN A mű a rendezői koncepció szerint nem pusztán filozófiai köl- temény, hanem egy újra és újra megismétlődő emberi kísérlet lenyomata. Egy kérdésé, amely minden korszakban ugyanúgy hangzik el: van-e értelme küzdeni, hinni, szeretni egy alapvetően esendő, bűnökkel és gyarlósággal terhelt világban? A pécsi előadás ennek a kérdésnek nem történelmi tablóját, hanem élő, testben és jelenlétben megfogalmazott válaszlehetőségeit keresi. Az előadás egyik alapvető szervezőelve a három generáció együttes jelenléte. A fiatal, a közép- és az idős színészgeneráció nem csupán szerepeket játszik, hanem időrétegeket képvisel. A színpadon egyszerre van jelen a remény lendülete, a tapasztalat kételye és az emlékezet súlya. Ádám alakja így nem egyetlen ember története, hanem egy kollektív emberi tudat, amely generációról generációra öröklődik tovább. Éva ezzel párhuzamosan nem kizárólag női princípium, hanem az élethez való ragaszkodás, a szeretet és a jövőbe vetett bizalom állandó újrafogalmazása. Lucifer szerepét egyetlen színész viszi végig az előadás során. Ő az egyetlen, aki kívül marad az időn és a változáson. Pontossága és logikája teszi igazán veszélyessé. Az előadás formai vázát a Pécsi Művészeti Középiskola növendékei adják. A táncosok az emberi történelem, a tömeg, az ösztön, mely hol emel, hol elsodor, hol összezúz. A zenei világ élőzene és elektronikus hangzás fúziójából épül fel. Az előadás vezérgondolata az, hogy az emberi bűnök és gyarlóságok között egyetlen érték öröklődik tovább megállíthatatlanul: a szerelem. Ez az az erő, amely minden korszak bukása után újra képes megszületni. Ami miatt érdemes küzdeni, és ami miatt – Madách szavaival élve – bízva bízhatunk. Madách Imre AZ EMBER TRAGÉDIÁJA Rendező: Fejes Szabolcs NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2026. OKTÓBER 24. Az előadás a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, valamint a Magyar Tudományos Akadémia és az MTA Könyvtár és Információs Központ bicentenáriumára meghirdetett „Magyar Tudomány Éve a színházban” program keretében valósul meg.
TÁNCELŐADÁS KÉT FELVONÁSBAN A Pécsi Balett új nagyszínpadi bemutatója, a Drakula, a jól ismert történetet a romantika, a szenvedély és az emberi tragikum felől közelíti meg. Bram Stoker regénye és a 20-21. századi filmadaptációk nyomán egy olyan táncszínházi világ születik, amelyben Vlad alakja nem démoni szörnyetegként, hanem szerelmi csalódásába beleroppanó, saját sorsát örök kárhozatra ítélő, mélyen romantikus hősként jelenik meg. Az előadás középpontjában a szerelem elementáris ereje áll – az az érzés, amely egyszerre felemel és pusztít, és amelynek fogságából szinte lehetetlen szabadulni. Zachár Lóránd különleges, egyedi mozgásnyelve és progresszív látásmódja, valamint Vincze Balázs színházközpontú rendezői gondolkodása egy erős, vizuálisan is izgalmas színpadi világot teremt. Ebben a zaklatott, bizonytalan korban a nagy, szenvedélyes történetekre a felnőtteknek is szükségük van, hogy kiszakadjanak a hétköznapokból, és újra kapcsolódjanak saját érzelmi mélységeikhez. A Pécsi Balett táncművészeinek kiemelkedő színészi képességei, Zachár Lóránd sajátos világa és a kreatív alkotói stáb garanciát jelentenek arra, hogy egy újabb komplex, összművészeti élmény szülessen a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán. Pécsi Balett DRAKULA Koreográfus: Zachár Lóránd Harangozó-díjas Rendező: Vincze Balázs Harangozó-díjas, Érdemes művész, Imre Zoltán és Seregi-díjas NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2026. NOVEMBER 28. A Drakula a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Az 1936-ban született mű szerzőit feltehetően a berlini olimpián sikeresen szereplő magyar sportolók, köztük az olimpiai aranyérmet nyert pólósok ihlették meg a mű megírására. Egy londoni szállodában a magyar csapat az angolok felett aratott 3:1-es győzelme és nem kevés whisky elfogyasztásának hatása alatt készülődik Budapestre. Ugyanakkor a szálloda báltermében esküvőre készülődő skót család várja a menyasszony angol vőlegényét. A várakozást elunó menyasszony megszökik kényszerházassága elől, és ‒ mit tesz isten ‒ az indulásra készülődő vízilabda-válogatott lakosztályában keres menedéket. A lovagias magyar pólósok védelmükbe veszik a csinos hölgyet, és a csapatkapitány tiltakozása ellenére magukkal viszik Badacsonyba, ahol a visszavágóra kellene készülniük. Az edzőtábor nyugalmát azonban nemcsak a szöktetett menyasszony, hanem egy leányiskola és a Londonból érkező skót apuka is megzavarja. Az előadás egyszerre szól a fiatalabb és az idősebb nézőkhöz, a rendszeres színházlátogatókhoz és azokhoz is, akik elsősorban a zenés, szórakoztató műfajokon keresztül kapcsolódnak a színház világához. A 3:1 a szerelem javára vidám slágereivel alkalmas arra, hogy közösségi élményt teremtsen a közönségnek. A társulat remek ének- és tánctudással rendelkező művészeinek pedig valódi szakmai kihívás. Ábrahám Pál – Szilágyi László – Kellér Dezső – Harmath Imre 3:1 A SZERELEM JAVÁRA Rendező: Vidákovics Szláven OPERETT KÉT FELVONÁSBAN NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2026. DECEMBER 12. Az előadás a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg. A produkció szerzői jogait a Hartai Zenei Ügynökség, a Proscenium Szerzői Ügynökség és az Umpa Kultúra Közvetítő Továbbképzési Bt. képviseli.
ZENÉS DRÁMA KÉT FELVONÁSBAN Mihail Bulgakov élete fő művének tartott zseniális regénye, A Mester és Margarita annak ellenére, hogy az 1930-as években, Sztálin vaskezű uralkodásának ideje alatt íródott, még csak a 70-es években jelenhetett meg teljes terjedelmében, hiszen amen�- nyiben a regény a titkosrendőrség kezére kerül, az valószínűleg az író, Mihail Bulgakov vesztét okozta volna. A regény nem csupán a 20. századi orosz, hanem egyben az egyetemes irodalom egyik csúcsa is. Sokrétegű és megjelenése óta sokféleképpen értelmezett alkotás, amelyben több műfaj és stílus: romantika, realizmus, groteszk keveredik, s ennek ellenére mégis egységes egészet alkot. A cselekmény alapvetően három szálon fut. Az első a magát általában fekete mágusnak nevező Woland professzor és kíséretének cselekedeteiről szól, a második Pilátus és Jézus történetének egyéni értelmezésű feldolgozása, míg a harmadik szál egy szerelmi történet, amely a Pilátus igaz történetét megíró rejtélyes író, a Mester, és szerelme, Margarita Nyikolajevna kalandjait beszéli el. A cselekmény is ennek megfelelően három szinten zajlik. Bulgakov két világnézetet állít szembe művében: Az egyik teória szerint az ember kiterjesztheti uralmát a világ felett. A másik oldalon viszont: a világ feletti hatalmat csak természetfölötti lény gyakorolhatja. Fenti dilemmák mellett a mű központi kérdése a művészi szabadsághoz való jog, a művész korlátozhatatlanságába vetett hit. A művészet hatalmas erő, amely a maga tiszta formájában kell kibontakozzon. Az alkotó felül kell emelkedjen a zsarnokságon, és a maga igazsága szerint kell büntessen vagy dicsőítsen, hiszen a művészet az emberi szabadság legteljesebb megnyilvánulása. A regényből a Pécsi Nemzeti Színház felkérésére Orbán János Dénes írt színpadi adaptációt, melyet a Pécsett már több különleges és nagysikerű rendezéséről ismert Bozsik Yvette álmodik színpadra. Mihail Bulgakov Színpadra írta: Orbán János Dénes A MESTER ÉS MARGARITA Rendező: Bozsik Yvette Kossuth-díjas, Érdemes művész NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2027. MÁRCIUS 6. ŐSBEMUTATÓ ŐSBEMUTATÓ
KOMÉDIA KÉT RÉSZBEN Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett… Ezzel pedig megkezdődik a kalamajka. A férj, John ugyanis egy és ugyanaz a személy, és régóta éli kettős életét, amely most ös�- szedőlni látszik. John ugyanis egy idős hölgy segítségére sietve balesetet szenved, és a kórházban nem a megfelelő lakcímét adja meg. A feleségek által értesített rendőrség lelkes nyomozásba kezd, John pedig ámokfutó módjára ingázik a két asszony között. Ki ne emlékezne a Pécsi Nemzeti Színház fergeteges sikerű elő- adására, A miniszter félrelép című bohózatra? A szerző és az ismert sikerdarabja garancia a helyzetkomikumokban bővelkedő ön- feledt kacagást ígérő kikapcsolódásra most is. Az előadás rendezője a Jászai Mari-díjas Besenczi Árpád, aki a pécsiek számára régről ismerős, visszatérése rendezőként külön öröm. A 80-as években a Janus Pannonius Tudományegyetem hallgatója volt, ugyanebben az időszakban a Pécsi Egyetemi Színpadon láthattuk emlékezetes alakításait. Ezt követően négy évig a Pécsi Nemzeti Színház, majd a József Attila Színház tagja volt. 2010 óta a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója. A produkció sikerének garanciája, hogy a rendező a nevettetés mestere. Ray Cooney PÁRATLAN PÁROS Rendező: Besenczi Árpád Jászai Mari-díjas KAMARASZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2026. OKTÓBER 3. A produkció szerzői jogait a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli. Az előadást 14 éves kortól ajánljuk!
ROMANTIKUS ZENÉS VÍGJÁTÉK KÉT RÉSZBEN A zenés vígjáték a házasságtörés egyszerű, mégis egyedi esetét járja körül. Doris és George, akik negyed évszázadon keresztül minden évben ugyanazon a hétvégén találkoznak egy amerikai hotelben, hogy három „bűnös napot” töltsenek együtt, majd vis�- szatérjenek régi életükbe, ki-ki a maga házastársához. Doris és George ‒ egy rostélyosnak köszönhetően ‒ egymás mellett ébrednek egy kellemes februári reggelen Mrs. Chalmers hotelében. Az együtt töltött éjszaka után George-nak bűntudata támad, hiszen a felesége otthon várja; majd nem sokkal később Dorist keríti hatalmába a lelkiismeret-furdalás, hiszen a férje otthon várja… Elszakadni egymástól azonban nem is olyan egyszerű. Így hát megegyeznek, hogy minden évben ugyanazon a napon újra találkoznak egymással; és ettől kezdve történjen velük bármi, családi örömhír vagy tragédia, ők mindig ott lesznek egymásnak – egy évben egyszer. „Látják” felnőni egymás gyermekeit, esetenként megmentik párjuk házasságát; mi pedig látjuk őket felnőni, változni, megöregedni, veszekedni vagy összebújni. Figyelhetjük őket 25 éven át egy kis szállodai szobában, amelyben megállt az idő, és ahová a szerelmesek vissza-visszatérnek, hogy boldogan éljenek, amíg…? Bernard Slade 1975-ben írt színdarabját ‒ a színházak meghódí- tása után – 1978-ban filmre is vitték: a sikeres mű négy Oscar- jelölést gyűjtött be, és azóta is minden idők egyik legjobb romantikus alkotásaként tartják számon. Stan Daniels – Bernard Slade JÖVŐRE, VELED, ITT! Rendező: Somogyi Szilárd Nádasdy Kálmán-díjas KAMARASZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2026. NOVEMBER 7. Az előadást 14 éves kortól ajánljuk! A produkció jogközvetítő partnere a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség.
KAMARASZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2027. JANUÁR 16. ABSZURD KOMÉDIA SZÜNET NÉLKÜL Werner Schwab darabjának hősnői, az „elnöknők”: a bigottan katolikus Erna, az élveteg Greta, és az e két tulajdonságot ön- tudatlan félkegyelműségben egyesítő Mariedl valójában takarítónők, akik egy leértékelésben beszerzett tévékészüléket megünnepelni jönnek össze. A beszélgetés során szabadon eresztik a fantáziájukat, és álmaik éppoly sírnivalóan és hátborzongatóan szánalmasnak bizonyulnak, mint a valóságuk. A német nyelvű színházi világ fenegyereke, Werner Schwab üstökösként robbant be a színházi életbe 1991-es első darabjával, az Elnöknőkkel. A magyar változat Parti Nagy Lajos fordításában került színre, akinek a saját színházi nyelve a legközelebb áll ahhoz a mesterséges dialektushoz, amellyel Schwab beszélteti hőseit. A Pécsi Harmadik Színházban Vincze János megrendezte már 1999-ben Bódis Irén, Barkóné Bereczky Júlia és Krasznói Klára emlékezetes alakításaiban. A darab egy zárt, fojtogató környezetben játszódik. A cím ironikus, hisz a nők a társadalom legalján élnek, ám saját szűk világukban „elnöknőként” próbálnak uralkodni. A hétköznapi panaszfolyamok és beszélgetések fokozatosan fordulnak át bizarr, erőszakos fantáziákba, amelyek a valóság és a képzelet határán mozognak. Schwab darabja a nyelvi leépülés, a kispolgári lét nyomorúsága és a hamis illúziók drámája. A Jászai Mari-díjas Vincze János pedig rendezőként ennek a világnak megmutatásában tapasztalt színházi alkotó. Werner Schwab ELNÖKNŐK Rendező: Vincze János Jászai Mari-díjas A produkció szerzői jogait a Mayer-Szilágyi Színházi Ügynökség közvetíti. Az előadást 16 éves kortól ajánljuk!
FEKETE KOMÉDIA KÉT RÉSZBEN A John Updike azonos című műve alapján készült és két Oscar- díjra is jelölt komédia világszerte elsöprő sikert aratott a ’80-as évek végén. Témája, amelynek középpontja az emberi magány, mindig aktuális. A hollywoodi film parádés szereposztásban készült, a férfi főszereplő Jack Nicholson mellett a három boszorkányt Cher, Susan Sarandon és Michelle Pfeiffer játszotta. Tasnádi István, a színpadi adaptáció szerzője elmondása alapján a színházi verzió más, mint a sok helyszínt felvonultató könyv és a film. A színpadi változat öt helyszínen zajlik, a történet tartalmi gazdagságát azonban őrzi. Az író úgy fogalmazott: „S míg az olvasmány és a mozi mellékszereplőket is bemutat, a színpadi változatban hat erős karakter látható, mely által a közös játék is csak erős lehet.” A helyszín egy unalmas amerikai tengerparti kisváros. A főhősök három viruló, több gyermekes, elvált asszonyok. Anyagi gondjaik nincsenek, sokat nevetnek, jókat esznek, csak egy férfi jönne már! Rajta, hát, női praktikák, rajta, hát, boszorkánytudomány! A férfi pedig jön. A három asszony kivirul, a városka gyanakszik. Mi folyik a titokzatos férfi házában? S miért történnek meg- magyarázhatatlan dolgok városszerte? De tényleg, ki ez a férfi?! John Updike – Tasnádi István AZ EASTWICKI BOSZORKÁNYOK Rendező: Bagó Bertalan Jászai Mari-díjas KAMARASZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2027. FEBRUÁR 20. Az előadást 16 éves kortól ajánljuk! A produkció szerzői jogait a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetíti.
KAMARASZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2027. ÁPRILIS 17. MESEJÁTÉK EGY RÉSZBEN A Fehérlófia egy olyan beavatástörténet, amely különösen tisztán és erősen tud megszólalni a 6-8 éves korosztály számára. Ebben az életkorban a gyerekek már érzékenyen reagálnak a világ erkölcsi rendjére: fontos számukra az igazság, a jó és rossz közötti különbség, valamint az, hogy a kitartás és a bátorság értékként jelenjen meg. Az előadás alapvető célja, hogy ezekre a belső kérdésekre ne didaktikus válaszokat adjon, hanem átélhető, érzéki színházi helyzeteken keresztül tegye őket megtapasztalhatóvá. A történet középpontjában a „kapott feladat” áll: Fehérlófia nem önmagától indul útnak, hanem egy örökölt küldetést visz tovább. Ez a motívum különösen fontos a gyermekek számára, akik ebben az életkorban kezdik megérteni, hogy a világban nekik is van helyük és szerepük. A rendezés egyik fő kérdése ezért az, hogy hogyan viszonyulunk ezekhez a feladatokhoz: vakon követjük őket, szembeszegülünk velük, vagy képesek vagyunk saját erőnkből új jelentést adni nekik. A hős útja ebben az értelemben nemcsak kaland, hanem önállósodási folyamat is. A történet másik hangsúlyos rétege a kitartás és az erő kérdése. Az előadás nem a fizikai erőt emeli ki, hanem azt a belső tartást, amely képessé teszi a hőst arra, hogy a kudarcok, veszteségek és csalódások ellenére is tovább haladjon. A gyermekek számára ez különösen fontos tapasztalat: annak felismerése, hogy a nehézségek nem a történet végét, hanem annak részét jelentik. Kiemelt szerepet kap a barátság és az árulás témája is. Fehérlófia társai cserbenhagyják őt, ami erős érzelmi helyzetet teremt: a bizalom megrendülése és az egyedül maradás élménye sok gyermek számára ismerős. Az előadás ezt nem tragédiaként, hanem fejlődési pontként kezeli: a hős éppen ezek által a tapasztalatok által válik képessé arra, hogy önmagára támaszkodjon. Arany László FEHÉRLÓFIA Rendező: Fejes Szabolcs Az előadást 6 éves kortól ajánljuk!
N. SZABÓ SÁNDOR TEREM BEMUTATÓ: 2027. ÁPRILIS 3. ZENÉS PÁRKAPCSOLATI KAMARAJÁTÉK EGY RÉSZBEN Szücs Zoltán Szepes Mária-díjas szerző Kaposváron él, és a saját élményekből táplálkozó írói szenvedélyének lenyomatát láthatjuk Fekete Katalin rendezésében. A Randi Bár egy elegáns, szabályok által működtetett vakrandi- helyszín, ahol a diszkréció elsődleges. A vendégek csak keresztneveket használhatnak, a Főúr ‒ Albert ‒ mediátorként irányítja az eseményeket. A tér látszólag könnyed vígjátéki közeg, valójában egy „érzelmi ütközőzóna”. Andrea és Gábor volt házastársak. Négy éve nem látták egymást. Vakrandira érkeztek, és a volt házastársukkal találják szembe magukat. Mindketten tudják, kivel ülnek le beszélgetni ‒ mégsem buktatják le egymást. A darab első pillanatától kezdve a néző számára is csak finoman, rétegzetten válik érzékelhetővé a titok. A groteszk mellékszereplők ‒ a pánikrohamokkal küzdő Istvánka és a túlzó, önimádó Művész ‒ ellenpontként működnek: ők a modern párkeresés torz figurái. Velük szemben Andrea és Gábor kapcsolata valódi mélységet képvisel. Az abszurd és a humor fokozatosan adják át a teret a valódi érzelmi kapcsolódás helyszínének. A rendezői koncepcióban az élő zene kulcsszerepet kap, klasszikus bárhangulatot megidézve. A Randi Bár ebben az értelmezésben nem kimondottan roman- tikus vígjáték, inkább a kommunikáció és az érzelmi bátorság vizsgája. A kérdés nem az, hogy létezik- e második esély, hanem az, hogy merjük-e vállalni a sebezhetőséget ahhoz, hogy megkapjuk. Szücs Zoltán RANDI BÁR minden este lehet az első Rendező: Fekete Katalin e.h. SZFE Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. ŐSBEMUTATÓ Az előadást 16 éves kortól ajánljuk!
2026. SZEPTEMBER 10-14. · PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ · SZÍNHÁZ TÉR TÁMOGATÓINK: XX. PÉCSI NEMZETKÖZI Tánctalálkozó
NAGYSZÍNHÁZI KLASSZIKUS BÉRLETEK Nem élhetek muzsikaszó nélkül · Pillangókisasszony Az ember tragédiája · Pécsi Balett: Drakula 3:1 a szerelem javára · A Mester és Margarita 2026/2027-es évad Teljes ár Diák, nyugdíjas ár Földszint, erkély, páholy első szék Páholy hátsó szék, karzat Földszint, erkély, páholy első szék Páholy hátsó szék, karzat PREMIER BÉRLET szombat 19:00 50 000 Ft 10% hűség- kedvezménnyel: 45 000 Ft 43 000 Ft 10% hűség- kedvezménnyel: 38 700 Ft — — SOMLAY ARTÚR BÉRLET szombat 19:00 43 000 Ft 10% hűség- kedvezménnyel: 38 700 Ft 36 000 Ft 10% hűség- kedvezménnyel: 32 400 Ft — — LATINOVITS ZOLTÁN BÉRLET szombat, vasárnap 19:00 SIPOS LÁSZLÓ BÉRLET péntek, szombat 19:00 MENDELÉNYI VILMOS BÉRLET péntek, vasárnap 19:00 43 000 Ft 10% hűség- kedvezménnyel: 38 700 Ft 36 000 Ft 10% hűség- kedvezménnyel: 32 400 Ft 39 000 Ft 10% hűség- kedvezménnyel: 35 100 Ft 32 000 Ft 10% hűség- kedvezménnyel: 28 800 Ft STEINHARDT ÉS LANG BÉRLET szombat 17:00 MESTER ISTVÁN BÉRLET vasárnap 17:00 SZALMA LAJOS BÉRLET csütörtök 19:00 SZENDRŐ JÓZSEF BÉRLET szerda, csütörtök 19:00 FALUDY LÁSZLÓ BÉRLET kedd 19:00 URAY TIVADAR BÉRLET változó napokon 19:00 SZABÓ SAMU BÉRLET változó napokon 19:00 PÉTER GIZI BÉRLET változó napokon 15:00 BÉRLETEK
NAGYSZÍNHÁZ korhatár I. rendű II. rendű III. rendű 3:1 a szerelem javára 10 000 Ft 9 000 Ft 7 000 Ft Árgyélus királyfi 6+ 9 000 Ft 8 000 Ft 6 000 Ft Nem élhetek muzsikaszó nélkül 8 000 Ft 7 000 Ft 5 000 Ft Pillangókisasszony Az ember tragédiája Pécsi Balett: Drakula A Mester és Margarita A Pál utcai fiúk 8 900 Ft 7 900 Ft 5 900 Ft Anconai szerelmesek 2. 7 500 Ft 6 500 Ft 4 500 Ft Legénybúcsú 16+ Illatszertár 7 000 Ft 6 000 Ft 4 000 Ft Rómeó és Júlia N. SZABÓ SÁNDOR TEREM korhatár jegyár Randi Bár 16+ 5 500 Ft Emigránsok 16+ 5 000 Ft AHOGY TETSZIK BÉRLET Szabadon választható előadások 4 ELŐADÁS 33 000 Ft 6 ELŐADÁS 49 000 Ft CSALÁDI BÉRLET A Pál utcai fiúk Árgyélus királyfi Fehérlófia 3 ELŐADÁS 20 000 Ft JEGYEK
KAMARASZÍNHÁZ korhatár jegyár Páratlan páros 14+ 7 000 Ft Jövőre, Veled, Itt! 14+ Az eastwicki boszorkányok 16+ Elnöknők 16+ 6 500 Ft Fehérlófia 6+ 5 500 Ft Esőember 6 000 Ft Hárman a padon Hamupipőke 5 000 Ft Pécsi Balett: Micimackó Pécsi Balett: Óz, a nagy varázsló PÉCS „Nekem: A VÁROS mindörökre” A jegyárak 2026. december 30-ig érvényesek. AHOGY TETSZIK BÉRLET A 2026/2027-es évadra szóló Ahogy tetszik bérlet 2026. június 13-tól vásárolható online, 2026. augusztus 26-tól a Jegypénztárban is, 2027. március 31-ig. A bérlet biztosítja vásárlóinknak, hogy kedvenc előadásaikat az általuk kiválasztott dátumon és a nekik tetsző ülőhelyeket kiválasztva tekinthessék meg. A bérlettel egy előadás csak egy alkalommal tekinthető meg! A bérlet az emelt jegyárú előadásokra és a vendég produkciókra nem érvényes, de ettől a színház az évad során alkalmanként eltérhet. BÉRLETIDŐPONT-CSERE Amennyiben Önnek nem felelne meg az adott előadás kitűzött időpontja, az évadban 2 alkalommal lehetőséget biztosítunk időpontcserére, mely a Jegypénztárban, a bérleten lévő vonalkód segítségével, legkésőbb 3 munkanappal az eredeti időpont előtt kérhető. Az új időpontban nem tudjuk garantálni bérletes helyét. Amennyiben az előadás időpontja előtt nem történik meg a csere, az előadást megnézettnek tekintjük, későbbi pótlásra már nincs mód. Cserére hétvégén nincs lehetőség. Elcserélt időpont esetén a Jegypénztár által kiadott jegyet hozza magával! JEGYEK
Ki legyen? KÖZÖNSÉGDÍJ SZAVAZÁS Szavazzon kedvenceire ONLINE a pnsz.hu oldalon! Szavazni a Pécsi Nemzeti Színház prózai- és operatagozatának tagjaira lehet! Előadás után ne dobja el jegyét/bérletét! Az online szavazáshoz szüksége lesz a jegyén/bérletén található vonalkódhoz tartozó számsorra. Egy számsorral egy alkalommal lehet szavazni. Bérleteseink annyiszor szavazhatnak, ahány előadásra szól a bérletük! Várjuk szavazatait, és várjuk szeretettel előadásainkon! Bérletvásárlás: 2026. május 4. 10.00 órától 2026. szeptember 11. 17.00 óráig. Bérletmegújítás 10% hűségkedvezménnyel. Régi bérleteseink helyét 2026. június 12-én 17.00 óráig tartjuk fenn. Premier bérlet vásárlása 2026. szeptember 11-én 17.00 óráig lehetséges! Online történő új bérlet vásárlásakor 5% kedvezmény. · megszokott, jól bevált hely · tervezhető időpontok · elővásárlási lehetőség · ismerős társaság · otthonosság érzés · rendszeresség · összetartozás élmény · baráti találkozások a nézőtéri büfében VÁLTSON ÖN IS SZÍNHÁZBÉRLETET! SMS ÉRTESÍTŐ Amennyiben a bérlet vásárlásakor kitölti az sms-értesítő igénylő- lapot, minden előadás előtt emlékeztető üzenetet küldünk Önnek az aktuális előadása időpontjáról. Figyelem! Az sms-értesítést minden évadban szükséges megújítani az igénylőlap kitöltésével.
Nagyszínházi klasszikus bérlettel rendelkező kedves nézőink 20% kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet az évad folyamán a Kamaraszínházba és az N. Szabó Sándor Terembe hirdetett előadásainkra! Minden saját produkciónkra 1 bérlettel 1 jegyet! Kivéve a Szilveszterre hirdetett előadásokat. LAST MINUTE KARZATJEGYEK FÉLÁRON! A Nagyszínház előadásaira az előadás napján 50% kedvezménnyel vásárolhatók a karzatra szóló jegyek. Online is lehetséges. Tegye a kosárba a kiválasztott jegyet, jegyeket és a kedvezmény a fizetésnél érvényesíthető! TÜKE KÁRTYA KEDVEZMÉNY Tüke Kártya tulajdonosok 30% kedvezménnyel vásárolhatnak színházunk saját produkcióira a Nagyszínház karzatára szóló jegyet. HUNGARYCARD 50% kedvezmény a színházjegy árából maximum 2 jegyre. PÁHOLYKEDVEZMÉNY A négy- és öt fős páholyok összes székének egyszerre történő megvásárlásakor 20% páholykedvezményt adunk a jegyárakból. Ez az internetes vásárláskor nem érvényesíthető, ezért kedvezményes teljes páholyok vásárlására kizárólag Jegypénztárunkban személyesen vagy telefonon van lehetőség. DIÁK- ÉS NYUGDÍJAS KEDVEZMÉNY A havi műsorban külön megjelölt előadásokra diákok és nyugdíjasok 20% kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet diák, illetve nyugdíjas igazolványuk felmutatásával. A jogosultságot a személyzet ellenőrzi. CSOPORTKEDVEZMÉNY 20 fő felett 10% csoportkedvezmény vehető igénybe Jegypénz- tárunkban személyesen vagy telefonon. KEDVEZMÉNYEK
HAVI JEGYELŐVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG Nagyszínházi klasszikus, Ahogy tetszik-, és Családi bérlettel, valamint PNSZ Ajándékkártyával rendelkező nézőinknek elővásárlási és előfoglalási lehetőséget biztosítunk, mely az aktuális havi jegyárusítás kezdetét megelőző 3 napban jegyvásárlásra, illetve helyfoglalásra jogosít fel. Elővásárlás menete Nagyszínházi klasszikus bérlettel és PNSZ Ajándékkártyával: 1. kattintson a pnsz.jegy.hu oldalon a kiválasztott előadás mellett lévő elővásárlás gombra! 2. írja be Nagyszínházi klasszikus bérletének vagy PNSZ Ajándékkártyájának kódját és vásárolhat a szokott módon! Az elővásárlási időszakban és az azt megelőző néhány napban vásárolt PNSZ Ajándékkártya - technikai okok miatt - csak a következő hónaptól használható online elővásárlásra! Köszönjük megértésüket! Elővásárlás menete Ahogy tetszik-, és Családi bérlettel: 1. írja be bérletkódját a pnsz.jegy.hu/seasonpackage oldalon! 2. a belépést követően elérhetők a kívánt előadások és vásárolhat a szokott módon! Az aktuális elővásárlási időszakokról honlapunkon és hírlevelünkben nyújtunk tájékoztatást az évad folyamán. DIÁKTICKET A Diákticket a pedagógusok, diákközösségek számára biztosít lehetőséget, hogy a megrendelőn szereplő produkciókból kedvezményes feltételekkel választhassanak előadásokat. Az előre megvásárolt csoportos jegyeket a közönségszervezőkkel egyeztetett időpontokban érvényesíthetik. A kínálatból minimum 4 különböző előadást kell választani. Egy előadásra a vásárolt összes Diákticket maximum 40%-át lehet, illetve minimum 10%-át kell felhasználni. A legkisebb vásárolható mennyiség 100 db. A diákcsoportokat kísérő pedagógusok számára (minden húsz diák után egy fő) 5 Ft-ért kísérő jegy váltható, melyre kizárólag a csoportos rendeléssel egyidejűleg van lehetőség.
PNSZ AJÁNDÉKKÁRTYA Érvényes a 2026/2027-es évadban. Felhasználható az évad utolsó előadásáig a szabad helyek függvényében. Nem váltható be a 2027/2028-as évad jegyeire. Nem vásárolható 2027. március 31. után. Vásárolható személyesen a Jegypénztár nyitvatartási idejében, tetszőleges összegben. Online vásárolható címletek: 5 000 Ft, 10 000 Ft, 20 000 Ft. Beváltható 2026. június 13-tól a Pécsi Nemzeti Színház saját előadásaira és bérleteire online a www.pnsz.hu felületen, vagy személyesen 2026. augusztus 26. 10.00 órától Jegypénztárunkban. A PNSZ Ajándékkártya egyenlege több részletben is felhasználható, készpénzre nem váltható. Keresse munkatársainkat bizalommal! Felhívjuk figyelmüket, hogy online vásárolt, elektronikus (E-Ticket) jegyet nem szükséges kinyomtatni, mobileszközön bemutatva is elfogadjuk. Az Ahogy tetszik bérlet, a Családi bérlet, a Diákticket és a PNSZ Ajándékkártya érvényes és beváltható az évad utolsó előadásáig. ELFOGADOTT KÁRTYA- ÉS UTALVÁNYTÍPUSOK · Mastercard, Visa, Visa Electron, American Express, Maestro · OTP SZÉP kártya, MBH SZÉP kártya, K&H SZÉP kártya · PNSZ Ajándékkártyát SZÉP kártyával nem lehet vásárolni. · Későn érkező nézőink csak a szünetben foglalhatják el helyüket a nézőtéren. · A diák- és nyugdíjas bérlet csak diák, illetve nyugdíjas igazolván�- nyal együtt érvényes. A jogosultságot a jegykezelő személyzet ellenőrizheti. · Jegyet a bérletes előadásokra is árusítunk. · Jegyet, bérletet online SZÉP Kártyával is vásárolhat. · Jegyet cserélni, illetve visszaváltani nem áll módunkban. · Az előadásokról kép és hangfelvételt készíteni tilos! · Az előadások idejére kérjük kapcsolják ki okoseszközeiket! · A műsor- és jegyárak változtatásának jogát fenntartjuk! Impresszum: Felelős kiadó: Lipics Zsolt igazgató · Szerkesztette: Zábrádi Mariann Grafika: Rajnai Richárd · Épületfotók: Cseri László · Portréfotók: Pesti András Nyomda: Duplex Rota, Pécs
06 70 775 0947 facebook/DuplexRota 7631 Pécs, Észak-Megyer dűlő 4. #duplexrota info@duplexrota.hu www.duplexrota.hu
JEGYPÉNZTÁR NYITVATARTÁS 2026. augusztus 26-tól évad végéig hétfő - péntek: 10.00 - 17.00 óráig szombat, vasárnap, ünnepnap: zárva 7621 Pécs, Színház tér 1. telefon: 72/211-965 · 72/512-669 · 72/512-675 e-mail: jegy@pnsz.hu Csoportos, illetve egyéni jegy előrendelését személyesen és telefonon a Jegypénztár nyitvatartási idejében fogadjuk. KÖVESSENEK MINKET AZ ONLINE TÉRBEN! IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE! Kiemelt partnerek Kiemelt támogatók Médiapartnerek WWW.PNSZ.HU
e-lapozo.huRkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=