A 10. Színházi Olimpia eseményei a Pécsi Nemzeti Színházban
III. Richárd, Jézus Krisztus Szupersztár, Rómeó és Júlia májusban a Pécsi Nemzeti Színházban
A SZÍNHÁZI OLIMPIA 1995-ben Görögországban életre hívott színházi találkozó. Az alapítók neves rendezők és drámaírók, görög, japán, amerikai, spanyol, angol, orosz német és brazil alkotók voltak. A világszínház egyik legnagyobb és legrangosabb eseménye időről időre egy-egy városban, országban talál otthonra.
2023-ban 10. alkalommal kerül megrendezésre a Színházi Olimpia. A budapesti, illetve magyarországi események szervezésével a nemzetközi olimpiai bizottság Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezetőjét bízta meg.
2023. április 1. és július 1. között – számos program esetében még ezen az időszakon is túl – Magyarországra költözik a sokszínű színházi világ. De mondhatjuk úgy is, a világ színházi központja Magyarország lesz.
Az olimpiához csatlakozó magyar színházak, fesztiválok, szakmai szervezetek maguk döntöttek arról, kit hívnak meg, milyen fesztivált szerveznek ezen időszakban.
A magyarországi olimpiához csatlakozó budapesti és a vidéki teátrumok egy külföldi és egy határon túli produkciót fogadnak, így a Magyarországgal szomszédos országok magyar nyelvű színházi műhelyei is részesei lehetnek az olimpiának, a külföldi társulatok meghívása pedig tartós nemzetközi kapcsolatok kialakulását jelentheti a magyar teátrumok számára. | www.szinhaz.org
III. Richárd - az Újvidéki Színház előadása magyar nyelven
Jézus Krisztus Szupersztár - a zágrábi Komedija Színház előadása angol nyelven
Rómeó és Júlia - A Rijekai Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház Balettegyüttesének előadása
A Rijekai Balett: Rómeó és Júlia című előadása a Pécsi Balett szervezésében kerül bemutatásra a 10. Színházi Olimpia keretében.
A magyarországi Színházi Olimpia Magyarország Kormányának 4,5 milliárd forintos támogatásával valósul meg.