Elhunyt Mester István

Életének 92. évében,  szeptember 30-án  elhunyt Mester István, a színház örökös tagja.

Mester István 1962-ben szerződött a pécsi teátrum társulatához, melynek hat évtizeden át volt hűséges tagja.
Elsősorban bonvivánszerepekben alkotott emlékezetes alakításokat, az operettirodalom szinte valamennyi jelentős bonviván szerepét eljátszotta, de musicalekben és operákban is maradandót alkotott.  Művészi munkásságát Pro Theatro Díjjal, Nívódíjjal majd az Örökös Tagsággal ismerték el, de számára a legfontosabb jutalom  a közönség szeretete, az esténkénti - az alakításait dícsérő -  vastaps volt.

Mester Istvánt a Pécsi Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.

Temetésére  2022. október 13-án, du. 14.00 órakor kerül sor, szülővárosában, Hatvanban a Városi Temetőben.

Emlékét örökre megőrizzük!

Simon István örökös tag búcsúja Mester Istvántól

„Életének 92. évében elhunyt Mester István színművész, a Pécsi Nemzeti Színház Örökös tagja.” Milyen ridegen konganak ezek a szavak… Pedig hát micsoda életet, micsoda sikereket, micsoda pályát, művészi munkásságot ölelnek fel ezek az évek! 

Tisztelt Gyászoló Gyülekezet! 

Elbúcsúzni, elköszönni gyűltünk össze, elköszönni egy nagyszerű Művésztől, Mester Istvántól, aki 1930. október 13-án született itt, Hatvanban. A sors furcsa játéka, hogy napra pontosan 92 éve, a mai napon látta meg a napvilágot.

Pista a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzését követően a Kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, majd az Állami Déryné Színháznál eltöltött hat évad után, 1962-ben, pontosan hatvan éve lett tagja a Pécsi Nemzeti Színháznak… 

Illene szólni a szerepeiről, de hát több, mint száz alak bőrébe bújt csak a Pécsi Nemzeti Színházban! Eljátszotta az operett-irodalom szinte valamennyi bonviván szerepét, otthon volt a musicalek, zenés játékok világában, fantasztikus alakításaival elkápráztatta a közönséget, sőt nemegyszer a kollégákat is ebben a „könnyű műfajban”… Ebben a „könnyű” műfajban „csak” kiválóan kellett énekelni, kiválóan kellett táncolni, és elsőrangúan kellett hitelesen alakítani,  megformálni,  tehetséggel eljátszani a szerepet.  S ennek az összetett tudásnak Pista teljes mértékben birtokában volt. Csak találomra említek néhányat sikeres szerepeiből – Edvin, majd Kerekes Ferkó a CSÁRDÁSKIRÁLYNŐBEN, Mister X a CIRKUSZHERCEGNŐ c. Kálmán-operettben, Danilo, majd Zéta Mirkó Lehár A VÍG ÖZVEGY c.. művében, René a LUXEMBURG GRÓFJÁBAN, a SYBILL Nagyhercege, s kiváltképpen emlékezetes alakítást nyújtott  Kacsóh Pongrác JÁNOS VITÉZ c. daljátékának Kukorica Jancsijaként, melyet több rendezésben 420-szor (!) játszott! S e szerephez fűződik egy meghatározó barátság kezdete – 1968 nyarán Pécsett a Káptalan utcai Szabadtéri Színpadon egy alkalommal Sárdy János énekelte vendégként legendás szerepét, Jancsit. Pista így nyilatkozott akkor: „Janika brillírozott a szerepben, a rá jellemző egyéni ízzel, sárdysan énekelt. A karmester nem törődött a kottával, ment utána, mert Janikát mindig a szíve vitte…” Pista joggal volt büszke arra, hogy annak idején a szakmában úgy tartották, Sárdy után ő a legjobb Kukorica Jancsi! Még az alkatuk, ruhaméretük is pontosan megegyezett, így történhetett, hogy Pécsett azon az estén Sárdy János Pista jelmezében lépett színpadra, Pista pedig a Fővárosi Operett Színházban Sárdy frakkjában játszotta Freddyt a My fair Ladyben. S ha már musical, feltétlenül meg kell említeni Tony szerepében nyújtott alakítását a West Side Story c. Bernstein-műben. Kiváló hangi adottságainál fogva néhány operában is szerepet kapott, így például a HOFFMANN MESÉI-ben hitelesen alakította Spalanzani szerepét, vagy éppen a BOHÉMÉLET című Puccini-műben Benoit alakját formálta meg remekül.  

Pista maga volt az élet, a derű, a mosoly, ahogy jött a színházba az előadások napjain, boldogan, hogy aznap este – vagy délután, esetleg délelőtt – játszhat. Mert bizony régebben nem volt ritka, hogy délelőtt egy mesedarabban, majd ugyanaz nap délután és este két operettben játszott. Fantasztikus volt a munkabírása, előadás őmiatta sosem maradt el; mint mondani szokta: ne mondj le előadást, mert aki beugrik helyetted, esetleg kiderül róla, hogy jobb lesz… Szerette a színpadot, a kollégákat, a közönséget és tisztelte a színpadot, a kollégákat, na és kiváltképp a közönséget, s a közönség – túlzás nélkül – imádta Őt. Népszerűsége Pécsett határtalan volt. Jó néhány anekdota kering róla mind a mai napig a színházban. Faludy Laci bácsival, a színház nagy öregjével igaz barátok voltak, de nem egyszer szelíden zrikálták is egymást. Egy alkalommal valamelyik előadáson, színre lépés előtt Laci bácsi a takarásban odaszólt Pistának – „figyeld meg, mekkora taps lesz, ha bemegyek a színpadra”, Pista így reagálta le: „Te meg figyeld meg, mekkora taps lesz, amikor én kimegyek a színpadról”.  

A szakma iránti alázatot Mester Istvántól igazán elleshették, akik akarták.

Művészi munkásságát 1970-ben SZOT-díjjal, 1985-ben Pro Teatro-díjjal, majd Nívódíjjal, 1990-ben a Pécsi Nemzeti Színház legnagyobb kitüntetésével, az Örökös tagsággal ismerték el, s 2007-ben elnyerte az operett-műfajban kiemelkedőt és maradandót nyújtó művészi tevékenysége elismeréseként a Kálmán Imre-emlékplakettet. 

Kedves Pista! Gyönyörű volt ez a több, mint hat évtizedes pálya – tiszta lelkiismerettel nyugtázhatod: teljes életet éltél mind szűkebb, mind nagyobb családod, a színház, a közönség örömére. Pista – most elköszönünk Tőled, Te hosszú útra indulsz. Búcsúznak a játszó társak, búcsúznak a Pécsi Nemzeti Színház művészei, munkatársai, búcsúzik a színházat szerető közönség. Emlékedet tisztelettel és szeretettel őrizzük, mert Te Örökös Tag vagy és leszel – örökre. Isten Veled, nyugodj békében!

A beszéd Mester István temetésén hangzott el Lipics Zsolt igazgató tolmácsolásában

Mester István 90. születésnapjára

Képeket, fényképeket nézek a lépcsőfordulóban,
ahogy felfelé haladva a múltba révedek.
Egy életmű megörökített emlékei,
időrendi sorrendbe téve a színpadon töltött éveket,
melyek az örömet, az adás örömét adták Neked
és a hálás közönségedet, akik tapsaikban ott voltak Veled.
Felérve az emeletre, visszatérek a mába, a jelenbe,
kicsit meghajolva mosolygó arccal te jössz velem szembe.
Édes barátom, szólok meghatódva:
hozzád jöttem egy két keresetlen, köszöntő szóra:
Isten éltessen kilencven évesen, e nagyon szép napon
-szemem könnybe lábad, nem törlöm le hagyom-
igen kilencven éve jöttél e földre, küldetéssel megáldva,
hogy színészként, énekhangoddal szolgálj e világba.
Küldetésed betöltötted, utadat megjártad,
közönségedet legjobb tudásoddal mindig kiszolgáltad.
Most az idő távlatában örömmel emlékezünk,
régi albumokat lapozgat fel kezünk.
Te pedig mesélsz: ezt itt énekeltem, ott ő volt a partnerem,
arcod kisimul, eltűnnek a ráncok és én hallgatlak csendesen.
Megelevenedik a színpad, felcsendül az ének,
ott vagyunk Pécsett, visszatérnek a csodálatos évek.
Aztán elhallgatsz, gondolataid messze járnak,
elégedett vagy, hisz beteljesültek a vágyak.
Boldog vagyok, hogy most itt vagyok Veled
és elérzékenyültén csak annyit mondok Neked:
Isten éltessen és maradj még soká velünk,
hiszen olyan jó, hogy így emlékezhetünk
Drága jó barátom

Szeretettel: Bánk | Balatonkenese, 2020. október 13.