Kivégezte-e Shakespeare-t a Pécsi Nemzeti Színház új előadása?
Szombaton debütált a Pécsi Nemzeti Színház legújabb bemutatója.
A Vízkereszt, vagy amit forgattok című Shakespeare-átirat merész vállalkozás, amely a klasszikust a (művészi) társadalom groteszk szatírájává formálja.
Nagy Péter István rendezése posztmodern olvasatban tárja elénk az emberi kapcsolatok és a művészi önmegvalósítás zűrzavarát, mindezt egy trópusi szigeten játszódó filmforgatás kulisszái mögött. A „Vízkereszt, vagy amit forgattok” számos humoros pillanatot kínál, s bár a poénok egy része helyenként alpáriságba hajlik, eközben mélyebb társadalmi, politikai és pszichológiai kérdésekkel is foglalkozik.
Színészi játék és karakterábrázolás a Vízkereszt átiratban
Az előadás kiemelkedő színészi alakításokkal fogadja nézőit. Az ifjú Bukovszky Orsolya (Viola Fjordmussen) érzékenyen hozza a testvére mellett önmagát is kereső Violát, Józsa Richard Orsino Princeman szerepében az utóbbi évek egyik legeltaláltabb alakítását nyújtja.
A karakterek ironikus módon, saját kliséik tudatában játszanak. Laklóth Aladár Antonio Kameramann szerepében szándékosan egyfajta közhelyként jelenik meg, ugyanakkor mégis elgondolkodtató, a mai embert foglalkoztató kérdéseket vet fel. E kettősség, a komikus klisékkel való játszadozás és a mélyebb gondolatok felvillanása a darab egészére jellemző.
Lipics Zsolt a 2006-os „Vízkereszt, vagy bánom is én” előadáshoz hasonlóan Malvolio, a shakespeare-i vígjáték önhitt, komikus figuráját alakítja. Játéka a groteszkből drámaiságba hajlik: a karakter egyfajta bullying áldozata lesz, a humoros helyzetek mögött az emberi sebezhetőség kérdése jelenik meg.
Köles Ferenc Toby Boozemanként makulátlanul hozza a kissé bárdolatlan, függőségek rabságába esett filmrendezőt, színpadi jelenléte és karizmája még e szerepben is kiemelkedik. Mégis, mivel az utóbbi években többször is hasonlóan önpusztító, lecsúszott figurát alakított, a nézőben némi hiányérzet támadhat az olyan karakterek után, mint a Veszedelmes viszonyok Valmontja, melyben sokoldalúságának más árnyalatai domináltak.
Uhrik Teodóra az eredeti darab bölcs udvari bolondja helyett filozofikusan derűs jógainstruktorként jelenik meg, s emlékeztet a szerelem és a művészet törékenységére.
Az előadás mélyebb gondolati tartalmakat is felvillant
A darab számos fontos témát érint – családi traumák, identitásválság, önpusztítás, pszichológiai problémák –, de ezek közül egyik sem kap végül igazán mély elemzést. Ez azonban nem is cél, hiszen a „Vízkereszt, vagy amit forgattok” vígjátéki keretek között kívánja a művészvilág és az emberi természet felületességét ábrázolni.
Mariah (Stubendek Katalin) egy elejtett mondatában azonban megfogalmazódik az előadás talán legfontosabb gondolata:
Kaptam Istentől egy arcot, de könyörgöm, hadd fessek újat magamnak!
– tanúskodik az egyébként szerepe szerint sminkesként dolgozó karakter az identitásválság egyre égetőbb valóságáról.
A rendezés alapvetően arra világít rá, hogy Shakespeare eredeti darabjának problémái – identitáskeresés, hatalmi harcok, szerelem és megtévesztés – ma is aktuálisak, csak más formában. Az előadás klisékbe burkolózva (melyek egyébként Shakespeare műveiből sem hiányoznak) folyamatosan ingázik a felszínes szatíra és a mélyebb drámai pillanatok között.
Kivégezték-e Shakespeare-t?
Bár az alkotók csak ihletadó forrásként használták a shakespeare-i kerettörténetet, címe, karakterei és cselekménye is sokban köti az eredetihez. Így felmerülhet a kérdés, vajon méltó maradt-e az átirat a klasszikushoz?
A Pécsi Nemzeti Színház produkciója, meglátásunk szerint, nem végezte ki a nagy előd darabját, inkább új életet adott neki.
Nem egyszerű remake-ről van szó, hanem posztmodern olvasatról, amely reflektálni kíván a mai művészvilág és társadalom problémáira.
Bár a provokatív előadás humora néhol erősen a vulgaritás határait feszegeti, képes lehet megszólítani a közönséget, s elgondolkodtatni a művészet, az emberi kapcsolatok, illetve, ahogyan a végkifejlet is mutatja, az emberi élet törékenységéről egyaránt.
szerző: Mohay Réka
forrás: bama.hu