Komoly szerepekben is megállja helyét a pécsi bohém bariton
Bognár Szabolcs operaénekes, társulatunk új tagja.
Neve bizonyára nem cseng ismeretlenül a pécsieknek.
A sokoldalú bariton évek óta játszik a Pécsi Nemzeti Színházban, idén azonban hivatalosan is a társulat tagja lett.
– Hogyan került kapcsolatba a színházzal?
– Már az egyetem alatt elkezdtem énekelni az énekkarban. Nagyon sokat tanultam a színpadi kiállásról, olyanokkal állhattam együtt a deszkákon, mint Gyimesi Kálmán. Később már szólószerepet is kaptam, első nagy feladatom Verdi Falstaffjában Ford megformálása volt.
– Most pedig már a társulat tagja.
– Igen, Lipics Zsolt igazgató úrral és Gulyás Dénes operaigazgatóval jutottunk erre a megállapodásra, melynek igazán örülök, megtiszteltetés a színházat képviselni. Osztom a vezetőség elképzelését a közönség felé való nyitást illetően: úgy vélem, a színház mindenkié kell, hogy lehessen.
– Az opera műfaja hogyan népszerűsíthető?
– Részt veszek például a Filharmónia Zeneszüret programján is, ahol Balásy Szabolccsal játszótér koncerteket adunk, itt az operaslágerek részleteit kortárs zenékkel együtt szólaltatjuk meg.
– Mit adhat a fiataloknak az opera világa?
– Magával ragadó dallamaik és történeteik óhatatlanul is hatnak az érzelemvilágra. Szemléletformálóak, így hatást gyakorolhatnak a mindennapi életükre, gondolkodásmódjukra. A legfontosabb, hogy megérintse őket, amit hallanak, s akkor biztosan maradandó élményt jelent számukra.
– Volt kedvenc színpadi szerepe?
– Nehéz egyet kiemelni, de igen kedves volt számomra Rossini Hamupipőke című gyermekoperájában Dandini szerepe. Ez a vidám, tréfás bohém alkat habitusában is közel áll hozzám, a derű és a jókedv nekem is fontos. Volt szerencsém azonban ennek szöges ellentettjét is eljátszani Verdi Machbetjének címszerepében, mely egy rendkívül drámai és komoly karakter.
– Milyen produkciókban hallhatjuk az idei évadban?
– Januárban mutatjuk be Puccini szerelmi operáját, a Bohéméletet, itt Marcellot, az érzelmes festőt szólaltatom meg. Énekelek továbbá a szeptember 17-i színházi erkélykoncerten is, valamint a tervek közt szereplő iskolai beavató színházi előadásokban is részt veszek majd.
Tanít is az éneklés mellett
Bognár Szabolcs 1977-ben született Pápán. A Pécsi Tudományegyetemen karvezetés mellett magánének szakot is végzett, Jani Gabriella növendékeként, majd Bukszár Mártánál folytatta tanulmányait. Elvégezte az egyetem énekművész-tanár szakának kiegészítőképzését is Szüle Tamásnál. Színházi szerepei mellett a Vivat Bacchusban és a Bartók Béla Férfikarban hallhatjuk, elsősorban szólistaként. Fellépésein túl hangképzést tanít Kaposváron és Pécsett. Véleménye szerint a színházat minél közelebb kell vinni a közönséghez, a fiatalokhoz, ez ma már elengedhetetlen.
forrás: bama.hu | Mohay Réka, az Új Dunántúli Napló munkatársának interjúját változtatás nélkül közöltük.