Lipics Zsolt újra rendez!
Bohózat premierjére készül a Pécsi Nemzeti Színház. (Mohay Réka írása a bama.hu oldalon)
Igazi közönségsikert aratott a Pécsi Nemzeti Színház tavalyi évadában bemutatott előadás, „A király beszéde”. Ez volt Lipics Zsolt színházigazgató első rendezése, hamarosan azonban újabb produkciót láthat tőle a nagyérdemű, ezúttal egy fordulatos bohózattal készül a direktor.
Lipics Zsolt, mint korábban elmondta, régóta kacérkodott a rendezéssel. A tavalyi évadban színpadra állított „A király beszéde” esetében érezte azt, hogy eljött az ideje, hogy rendezőként is bemutatkozzon, a produkció pedig kiemelten sikeressé vált a közönség körében. Az idei évadban Lipics Zsolt újra rendez, most azonban más műfajban. A Pécsi Nemzeti Színház társulata jelenleg is gőzerővel próbalja Ken Ludwig „A hőstenor” című darabját. Az amerikai szerző újabb bohózatának műsorra tűzését részben a „Primadonnák” sikere inspirálta, ez ugyanis már harmadik évadát tapossa, oly kedveltté vált a publikum körében.
A rendező elmondása szerint továbbá mindenképp szerettek volna friss bohózatot műsorra tűzni, hiszen „A miniszter félrelép” című előadás, amelyet az előző évadban játszottak ötvenedszer, idén már nincs műsoron. A Primadonnák népszerűségét tapasztalva pedig bátran nyúltak A hőstenorhoz.
Lipics Zsolt rendezésében fergeteges komédia van készülőben
A clevelandi operaház forrong: a világhírű olasz tenor, Tito Merelli (Köles Ferenc) érkezése az teátrum kiemelt eseményének ígérkezik, hiszen ő lesz a Bajazzók opera sztárja – ez a december 7-én debütáló előadás alaphelyzete. A város izgatott várakozásban ég, a színházban mindenki feszülten készül a nagy estére. Az igazgató (Stenczer Béla) és mindennel megbízható titkára, Max (Takaró Kristóf) már-már elégedetten dőlnek hátra: sikerült a híresen nehéz természetű művészt minden buktató nélkül fogadniuk, és a fényes premierre nagy presztízsű vendégek előtt készülnek.
Ám az események persze váratlan fordulatot vesznek, így minden terv felborul. Tito Merelli kiesik a szerepből, és az egyetlen ember, aki megmentheti az estet, nem más, mint a lámpalázas, bizonytalanságaival küzdő Max. A színház titkára a rivaldafénybe lép, és ezzel kezdetét veszi egy fergeteges komédia, amelyet tovább bonyolít Maggie, az igazgató lánya, akit a társulat idén érkezett új tagja, Gombó Viola Lotti alakít majd.
Lipics Zsolt, mint korábban hangsúlyozta, „A király beszéde” előadással az emberi sebezhetőségre, a barátság erejére és együttműködésre kívánta helyezni a hangsúlyt. Bár „A hőstenor” egészen más műfaj és téma, a két darabot összeköti az emberi kapcsolatokra és váratlan helyzetek megoldására helyezett fókusz.
forrás: Mohay Réka / bama.hu