Mivel töltik idejüket társulatunk tagjai?
Illés Alexa és Józsa Richárd színművészeinkkel beszélgettünk.
Az elmúlt hetekben elindultak a repertoáron lévő felújító, karbantartó munkák színházunkban. Nem mindennapi időszakot élnek meg a színházakban dolgozók a pandémia alatt. A közönség kezét nem engedtük el, online megjelenéseinkkel folyton tartjuk a kapcsolatot velük, de hiányzik színészeinknek a klasszikus értelemben vett találkozás nézőinkkel.
-Nagyon nehéz számomra ez az időszak. Szokatlan, furcsa, és hazudnék, hogyha azt mondanám, hogy nem megterhelő. A pandémia előtt majdnem minden este játszhattunk, színpadon állhattunk, nézők előtt. Édes teher volt számomra, engem ez a pörgés és változatosság éltet. Most pedig azt érzem „elvették a játékomat”- árulta el Illés Alexa - Viszont nagyon várom a már elkészült, de még be nem mutatott produkciók előadásait. Nem beszélve arról, hogy azokban talán olyat mutathatok, amit eddig még nem látott tőlem a pécsi közönség. Legszívesebben felébrednék holnap reggel és elfelejteném ezt a rossz álmot.
A színművésznő egy ideje megörvendezteti nézőinket egy-egy „verses” recepttel is, amit hivatalos oldalainkon teszünk közzé.
- Szerencsére még így sincs sok szabad időm, pár nap kihagyással eddig végig próbáltam. De lényegesen más időbeosztás szerint élek, így aztán teret kaptak más feladatok az életemben. Ezekben próbálok kísérletezni, akár kézimunka vagy a sütés terén, amit megpróbálok összekötni kicsit a szakmával is. Mindemellett tanulok, az élet más területein, elkezdtem egy tanfolyamot, illetve frissítem a nyelvtudásom.
A vírushelyzet ideje alatt máshogy gazdálkodik idejével Józsa Richárd színművészünk is, aki odafigyel fizikuma szinten tartására is.
- Szellemileg kiválóan karbantart, fejleszt, feltölt a tanítás a Pécsi Művészeti Szakgimnázium felnőttképzésének színész szakán immár második éve. Rengeteget tanulok a fiataloktól, és remélem ez fordítva is így van. Fizikailag pedig igyekszem otthoni edzéssel szinten tartani magam, illetve heti kétszer részt veszek a színházban Nagy Írisz balettművész erősítő tréningjén. Emellett a futás is évek óta része az életemnek – mondta el a népszerű színművész. - A már meglévő darabok leporolása, felújítása minden évadban kellemes viszontlátás, ugyanakkor nem hordoznak akkora izgalmat, kihívást, mint az új produkciók bemutatása. Szerepet nem tudnék kiemelni, sokkal inkább a nézőkkel várom a találkozást. Nélkülük nincs színház. Az „adok-kapok” hiányzik. Ezt várom.